Gyertyaláng és látvány

Transzfokális látás voltunk, elment szeretteinkre emlékeztünk ma, megidézve a régmúlt édes pillanatait. A természet különleges hangulatot varázsolt, és aranysárga szőnyeget terített a lábunk alá a lehulló faleveleket rendezgetve. Az ősz párás lehelete misztikus ködbe borította gyertyaláng és látvány helyszínt, mintha finom fátyollal óvná az itt alvók nyugalmát.

Szótlanul ballagunk a sírok között, szemünk előtt lassan pereg a film, újabb és újabb szereplőkkel. Megjelennek régen elment szülők, gyermekek, barátok, akikkel hang nélkül beszélgetünk, kiket érintés nélkül megsimogatunk. Fájó emlékek tárulnak fel egy véget nem érő pillanatba kapaszkodva.

A sírhalmok sora az élő virágok sokszínű gyönyörűségében pompázva jelképezi, hogy nem felejtettük el azokat, akiket a Jóisten magához szólított. A fejfák felé fordulva elmondunk magunkban egy imát, és lassan elindulunk a kijárat felé.

Az út bal oldalánál áll egy régi kőszobor, egy személy, hátán kereszttel.

Arca megtört, a rideg kő a lélek fájdalmát sugározza. Gyertyaláng és látvány a látvány, újabb mély benyomás egy különleges nap befejezéseként.

A látvány élményét csak tovább fokozza a tartóként is szolgáló fafedél, valamint a kézzel fújt üvegedény szerves formája. Eddig alkalommal nézték meg. A gyertya a szentháromságot testesíti meg a láng, a kanóc és a viasz egysége folytán.

Égjenek a gyertyák szeretteinkért, lángjuk jelképezze a találkozás reményét Krisztus fényében. Sztányi István