Látószervek és az agyukkal való kapcsolat, Állomások és mérföldkövek


Állomások és mérföldkövek A sakk képességfejlesztő hatásainak kutatása külföldön és Magyarországon Évszázadok óta ismert, hogy a sakk sokoldalúan fejleszti a gondolkodást, erőteljes hatást gyakorol a kognitív struktúrák alakulására, az alternatívákban történő gondolkodás fejlődésére, a kombinációs készség kialakulására.

Star Trek Adatbázis - G-Portál

A szerző tanulmányában egyrészt arra vállalkozott, hogy történeti áttekintést adjon arról, milyen módon vizsgálja a pszichológia a Bevezetés Napjainkban mind több területen érzékelhetők a tanulás, a kutatás, a művelődés látószervek és az agyukkal való kapcsolat a sakkozás együttműködésének előnyei.

Játék és tudomány kapcsolata alighanem a teljesítménymérésben és a képességfejlesztésben, továbbá a mesterséges intelligencia területén, azaz az informatikában gyümölcsözik leginkább, ám a sakk szellemi horizontot tágító hatása túlterjed ezen. Mindez látószervek és az agyukkal való kapcsolat kincsesbánya lehet azoknak, akik a játék iránti érdeklődéstől indíttatva egyszeriben a magaskultúra olyan varázslatos vidékein találják magukat, amelyek meghódítására különben csak legmerészebb álmaikban gondolhatnának.

Feltehetően a művészek, nemkülönben a bölcselők e kitüntetett érdeklődése is ösztönözte annak idején a psziché és a gondolkodás rejtelmeit immár intézményes keretek között tanulmányozó lélekbúvárokat arra, hogy mind tüzetesebben szemügyre vegyék a sakkot mint az emberi szellem és érzelmi tevékenység tükrét, bizonyos értelemben alakítóját.

Napjainkban több tucat ország iskoláiban — egyes helyeken szociális indíttatású közoktatási programok keretében — oktatják fakultatív tárgyként a sakkot, de óvodákban, sőt felsőoktatási intézményekben is szaporodnak az ilyen jellegű képesség- és személyiségfejlesztő kísérletek. Jóllehet Magyarország több mint másfél évszázada a sakkozás vezető országai között foglal helyet, a királyi játék általánosan emberi szempontból hasznos oldalainak feltárásában lemaradtunk.

látószervek és az agyukkal való kapcsolat reggel eltűnt a látás

Az oktatásügy és a munkaerőpiac élesedő kihívásai, a modernizáció kényszere és azok a gyakorlati eredmények, amelyek az utóbbi évtizedekben a szellemi torna nevelés-lélektani és pedagógiai kiaknázásában születtek, az elmetorna e vetületeinek alaposabb vizsgálatát indokolnák. Neveléstudományunk és pszichológiánk csak lassan ismeri fel e tevékenységek jelentőségét. Mindez nem homályosíthatja el azt a tényt, hogy az ország különböző településein hosszú évek óta tanárok és sakkoktatók tucatjai terjesztik szívós munkával a hatvannégy mezős csatározás tudományát iskolákban és tanintézeten kívül, s látószervek és az agyukkal való kapcsolat néhány könyv is született.

E tanulmány szerzőit az a felismerés vezeti, hogy a kognitív pszichológia előretörésének láttán, a tudás alapú társadalom küszöbén különösen nagy a tehetséggondozás és a képességfejlesztés jelentősége, ezért társadalmi fontossága lehet annak, hogy a sakkjátékban rejlő személyiségformáló lehetőségeket egzakt módszerekkel, minél teljesebben feltárjuk és kiaknázzuk.

Állomások és mérföldkövek

Kéz a kézben a lélektannal Bár a sakkjáték személyiségformáló hatása mellett érvek garmadája vált ismertté az évszázadok folyamán, az olykor bámulattá fokozódó elismerés azóta párosul kézzelfogható szakmai érvekkel, amióta a lélektanban megindultak az adatgyűjtésen és személyes megfigyelésen alapuló kutatások.

Az első nagy feltűnést keltő, sakkal összefüggő vizsgálatot Alfred Binet végezte, aki a Sorbonne kísérleti lélektani laboratóriumában sakkozókat és fejszámolókat vont be az intelligenciakutatás tárgykörében folytatott emlékezetvizsgálataiba. A tudós utólag bevallja, hogy több esztendeig az egyik nagy kortársa, Hyppolite Taine által leírt esetnek — meg nem nevezett amerikai sakkozóról van szó — adott hitelt, s úgy gondolta, a szóban forgó szellemi bravúr alapja a vizuális memória.

Három év után azonban elbizonytalanította Alphonse Götz  Goetz — eredeti nevén A. Látószervek és az agyukkal való kapcsolat Dausay maga is sikeres vakjátékos — kijelentése, hogy a vizuális emlékezetnek semmi köze a vakjátékhoz.

Götz a La Stratégie című francia sakkújságban cikket jelentetett meg erről a témáról, és azt állította, hogy a tábla és a bábok látása nélkül sakkpartit játszó személy csupán számításokat végez, más szavakkal a vakjáték kizárólag a lehetőségek latolgatásán és a változatok kiszámításán alapul, nem pedig a látószerv emberfeletti teljesítményén. Mivel Binet nehezen tudta elfogadni ezt a véleményt, különböző erősségű sakkozókat vont be vizsgálódásába.

Az ő a válaszaik oly módon egészítették ki elzászi származású pályatársuk megállapítását, hogy az általa említett tényezők — látás 5 dioptria olyankor, amikor látjuk a táblát — szükségesek ugyan a vakjátékhoz, de egy meghatározott célra irányulnak.

Ugyanis az, aki vakon sakkozik, arra kényszerül, hogy valamennyi játszma változó állásait valamilyen formában fel tudja idézni maga előtt. A nézetek zűrzavarában a pszichológus akként kívánt rendet teremteni, hogy összegyűjtötte mindazok megfigyeléseit, akik a tábla megtekintése nélkül jó színvonalon sakkoztak, és akikkel kapcsolatot tudott teremteni.

Binet ugyanazt a 14 kérdést tette fel a felmérés résztvevőinek, de a beérkező válaszok ennél többről is tudósítottak, mivel beküldőiket esszészerű vallomásra vagy éppen parttalannak tetsző kitárulkozásra ragadtatta a téma. Binet-t érdekelte, milyen formák, színek, alakzatok jelennek meg a sakkozó lelki szemei előtt vakjáték közben, de kíváncsi volt az esetleges hangjelenségekre is, valamint olyan személyes vonatkozásokat is firtatott, hogy milyen a megkérdezett memóriája, jó matematikus-e az illető, illetve jeleskedik-e a fejszámolásban.

Tudakolta továbbá a szavak, azaz a belső monológ szerepét az állások felidézésében és a keletkező problémák tudatosításában. Végül az is érdekelte a pszichológust, hogy ha egy vak ember megtanul sakkozni, s a tapintással megismert bábuk alakjából és helyzetéből hasonló következtetéseket von le, látószervek és az agyukkal való kapcsolat a táblát alkalmilag mellőző, de ép szemű sakkozó, akkor a látó sakkozó számára is van-e látószervek és az agyukkal való kapcsolat az érintés képzeletbeli élményének a vakjátékban.

A tudós Angliából, Németországból és Spanyolországból, sőt még Kubából is kapott válaszokat, erős amatőrök mellett néhány világnagyság szellemi tornász is nyilatkozott neki, a legismertebb párizsi bábutologatók pedig arra is vállalkoztak, hogy a Látószervek és az agyukkal való kapcsolat pszichológiai laboratóriumában részt vegyenek néhány kísérletében.

A sakkozók emlékezetével kapcsolatos vizsgálatairól készített összefoglalásában Binet leszögezi, hogy a játékosok szerint az elméleti és gyakorlati felkészültségen kívül a vaksakkozás legfontosabb összetevője a memória és a képzelőerő. Az utóbbi tényező ebben az összefüggésben úgy jut szerephez, mint ahogyan a pszichológiában a vizualizáció szakkifejezést használják, vagyis mint megjelenítés, egy bizonyos ismeret látvánnyá jlya látás gyakorlatok. Minden átlagos ember rendelkezik több-kevesebb vizuális memóriával és képzelőerővel, de korántsem mindegyikükben van meg az a képesség, hogy adottságai segítségével pontosan felismerje és észben tartsa a sakktáblán álló számos figura megannyi viszonylatát.

Binet rávilágít a vizuális képzelőerőnek arra a — vizsgálatai során feltáruló — jellegzetességére, hogy e képesség túlnyomórészt absztrakt, vagyis a megjelenítendő tárgynak csak azokat a tulajdonságait veszi figyelembe, amelyekre az adott játékhelyzetekben szükség van.

Összegzését azzal a katartikus megállapítással zárja, hogy hiába helyezzük górcső alá az ember sokrétű szellemi életét, soha nem ragadhatjuk meg teljességében. Ha láthatnánk azokat a folyamatokat, amelyek egy sakkjátékos fejében végbemennek, az észlelések, elképzelések, ötletek, mozgások és szenvedélyek olyan végtelen forgatagát pillanthatnánk meg, amelyről a leggondosabb leírás is csak tökéletlen képet adhat, s csupán az alapvonásokra szorítkozó vázlattal szolgálhat.

A párizsi tudós, illetve munkatársa által kidolgozott vizsgálati módszert, a Binet—Simon-tesztet alkalmazta ban a német Franziska Baumgarten, aki arra volt kíváncsi, hogy milyen általános képességekkel párosulnak a felnőtt ellenfelek sokaságával egyénileg és szimultán mérkőzéseken is feltűnő sikerrel elbánó kilencéves csodagyermek, Samuel Reshevsky példátlan sakkozói adottságai.

Kiderült, hogy mivel a kis Sammy nem járt látószervek és az agyukkal való kapcsolat, nem tudott számolni, és a képen megmutatott állatokat sem ismerte fel, ám sikeresen megoldotta azt a feladatot, amelybe a nála kétszer idősebb kísérleti alanyok bicskája is beletört. Mindössze négy perc alatt hibátlanul összeillesztette azt a negyven, különböző alakzatokkal díszített kártyát, amelyeket előzőleg összefüggő ábraként tettek elé.

hogyan javíthatja valóban a látását a testmozgással hogyan látják a tökéletes látású emberek

Moszkvai közjáték, holland folytatás Pár évvel később három orosz tudós, Gyakov, Petrovszkij és Rugyik a korszak egyik legnagyobb sakktornájának, az ös moszkvai nemzetközi viadalnak a résztvevőin, zömében világklasszis sakkozókon végzett — többek között szintén az emlékezőtehetség mérésével összefüggő — lélektani megfigyeléseket.

Arra a következtetésre jutottak, hogy a kiemelkedő sakktudás nem feltétlenül párosul rendkívüli memóriával. A sikeres sakkversenyzés feltételeiként a következő személyi adottságokat különítették el: jó tábor a látás kedvéért állapot, erős idegek, önuralom, a figyelem megosztása csak viszonylagosan összekapcsolt látószervek és az agyukkal való kapcsolat között, a dinamikus helyzetek iránti érzékenység, szemlélődő beállítottság, az intellektuális fejlettség magas foka.

Míg az említett tudósok laikusok voltak a sakkban, a holland Adriaan Adrianus Dingeman de Grootháromszor képviselte hazáját a sakkolimpiákon, és Hollandia férfi egyéni bajnokságán is tiszteletre méltó eredményt ért el.

Az amszterdami egyetem későbbi lélektani metodológia professzora e művében foglalta össze korábbi esztendőkben végzett vizsgálatait. Ezekkel tisztázni kívánta, milyen látó és elvonatkoztató tevékenység zajlik a játékosok agyában, amikor egy bonyolult állás tengernyi lehetősége közül a legcélravezetőbb megoldást keresik.

De Groot megszólaltatta Aljechin és Euwe világbajnokokat, valamint a világklasszis Tartakowert, Kerest, Flohrt és Fine-t, s szó szerint lejegyezte az előbbiekkel azonos állások megfejtésével küszködő átlagos amatőrök beszámolóit. Dolgát megkönnyítette, hogy kísérleti alanyai mindannyian olyan egyezményes szakkifejezéseket például kötés, villa, alapsori matt használtak gondolataik felidézésére, amelyek félreérthetetlenné tették, mi járt a fejükben, miközben a legjobb lépést keresték.

De Groot négy szakaszt különített el a lépésválasztás gondolkodási folyamatában. Az első a tájékozódásé, amikor a játékos felméri a helyzetet, és főbb vonalakban meghatározza, mit kell tennie.

A második periódus látószervek és az agyukkal való kapcsolat vizsgálódással telik el, ekkor már néhány változat is megjelenik a sakkozó szeme előtt. A harmadik felvonásban jut el a játékos oda, hogy megvilágosodik előtte, melyik lépés a legerősebb az adott állásban, a negyedik szakasz pedig az ellenőrzésre szolgál, vagyis arra, hogy a sakkozó meggyőzze magát, hogy valóban helytálló, amit elképzelt.

Adriaan de Groot az említett kísérletekkel párhuzamosan látószervek és az agyukkal való kapcsolat a nevelés és a teljesítménymérés problémáit, s e témákban hazája egyik legnagyobb szaktekintélye lett. Nemcsak szakíróként vívott ki rangot, hanem a lehetőségek közötti választás vizsgálatára általa kidolgozott tesztet használták az egész holland nevelésügyben. Kezdetben a würzburgi pszichológiai iskola vezéralakjának, Otto Selznek a követője volt, miután azonban kiábrándult az intuitív megértés német irányzatából, az empátiát mellőző, pontos és mérhető tényekkel dolgozó lélektan mellett kötelezte el magát.

A sakkfeladat-megoldásban tett felismerései egyes feltevések szerint egyengették az utat Simon és Chase as, szintén nem csak a sakk szempontjából jelentős, úgynevezett chunkelméletéhez. Hogy a Közvetlenül a második világháború utáni években keletkezett a sakktehetség természetéről szóló negatív végkicsengésű elmefuttatása. Bár A tehetség korai felismerése című munkájának ötödik fejezetében a tudós még úgy említi a sakktehetséget, mint amely egyéb ritka képességekhez hasonlóan veleszületett adottság, korán és gyorsan bontakozik ki, és viszonylag független más speciális szellemi képességektől, végső soron arra a következtetésre jut, hogy a sakktehetségből hiányzik az alkotói vonás.

S azt sem tagadja, hogy e közelséget a két szakma képviselőit egyaránt jellemző fejlett absztrakciós készséggel, a gondolkodás nem verbális jellegének fontosságával, a kritikai érzékkel, az összes megoldási lehetőség mérlegelésével, bizonyos részproblémák tudatos kikapcsolásával és az elvégzendő műveletek egymásutániságának rövidlátás vagy lehet alátámasztani.

Csakhogy — ragaszkodik írása elején rögzített ítéletéhez — a két szakmára jellemző szellemi-lelki magatartásban jelentős különbségek tapasztalhatók. Míg a sakkozó játszani és győzni szeret, a matematikus legfőbb törekvése, hogy megoldjon egy problémát.

Ezzel szemben a sakkozó sajátosan téri szkematikus szférában gondolkodik, ami a geométer képzeleti terével semmi összefüggésben nincs. Ezzel szemben egyetlen sakkprobléma sem hozott fejlődést sem a tudomány, sem a technika területén. De menjünk tovább — legalábbis egyelőre — időrendben! A Szovjetunióban, ahol az októberi forradalom után a sakkozást a művészettel és a kultúrával azonos becsben tartották hivatalosan is, két vonalon bontakozott ki a sakk és a tudomány együttműködése.

Látószervek és az agyukkal való kapcsolat e fejlemények keverednek, jellegüktől függetlenül a kronológiához igazodva villantjuk fel őket. Alekszandr Kotov, a második világháború utáni évtizedek kiemelkedő orosz nagymestere egy teljes könyvet szentelt annak, hogy elemezze a sakkozó játszma közben alkalmazott szakmai fogásait. A sakkozó gondolkodásának titkai című kötetében sok egyéb mellett módszert kínált ahhoz, hogy egy több lehetőséget tartalmazó állásban miként oldhatjuk meg gazdaságosan a lépésválasztás feladatát.

E célra vezette be a lépésjelölt fogalmát, vagyis a számításba jöhető folytatások elkülönítését a fizikailag lehetséges többi húzástól, valamint tanácsolta, hogy az így felderengő ösvények alaposabb felderítésére ígéretességük, azaz realitásuk arányában fordítsunk szellemi energiát, miközben számító és értékelő képességünket a fejlemények konkrét és általánosított, azaz absztrakt fogalmakba sűrített előrejelzéséhez vetjük latba.

Állomások és mérföldkövek

Ha az előzményeken túljutunk, akkor foghatunk hozzá az úgynevezett számítási fa változatfa felállításához, vagyis áttekinthető alakzattá rendezhetjük képzeletünkben az ellenfél várható válaszaira előkészített viszontválaszainkat. Kotov módszerét az as évek vége felé a pályafutását később lengyel színekben folytató Mihail Kraszenkov orosz nagymester — talán a fizikai felfedezések történetéből vett analógia alapján — az intuícióval javasolta kiegészíteni.

Arra a belső sugallatra irányította a figyelmet, amely célirányos keresésünk során előbb-utóbb szinte törvényszerűen bukkan fel a tudatalattiból, és legtöbbször minden spekulációnál helyesebben mutatja meg a követendő utat. A hatvanas évek végétől — több idegen nyelven is — megjelenő sakklélektani könyvei tették világszerte ismertté Nyikolaj Krogiusz nevét.

A szaratovi egyetem lélektani katedrájának tanszékvezető professzora kezdetben elsősorban nagymester kollégái és más hivatásos versenyzők, illetve edzők és oktatók tevékenységében hasznosítható feladatmegoldó technikákat, így a leggyakrabban előforduló hibák elkerülésének módozatait vizsgálta és rendszerezte, de azt is összefoglalta az érdeklődők köztük a lexikonszerkesztők számára, hogy miért különlegesen alkalmas terep a sakk a lélektani és más tudományos kutatások számára.

Egyéb munkáiban Krogiusz a sakkot játszó embert mint a konfliktusok sorozatát átélő személyiséget látószervek és az agyukkal való kapcsolat reflektorfénybe, s külön tanulmányozta, miként befolyásolja a sakkversenyző teljesítményeit az, hogy mennyire fiatalon szakosodik leendő hivatására. A Szovjetunió és a világ első sakktanszékén, az akkor még Lenin nevét viselő moszkvai központi testnevelési főiskolán az es évektől kezdve nemcsak sportinstruktori diplomát szerző sakkszakembereket képeztek, hanem alkalmasint a munkapszichológusok és az alkotáslélektan művelői számára is figyelemre méltó kutatások is zajlottak.

Az úgynevezett belső akciótervek — fizikai értelemben mozdulatlanul végrehajtott céltudatos cselekvések — természetéről kívánt képet alkotni a később hosszú ideig Spanyolországban dolgozó a Borisz Zlotnyik irányította kutatócsoport, az előzőleg űrhajósokkal foglalkozóViktor Malkin fiziológus pedig több irányban is kutakodott.

Például biometriai vizsgálatai alapján felhívta a figyelmet a többórás látószervek és az agyukkal való kapcsolat során a sakkozókra leselkedő munkaköri ártalmakra.

A tanszéken annak kikísérletezésével is próbálkoztak, hogy milyen módszerrel fejleszthetők az intuitív feladatmegoldó készségek azoknál a sakkozóknál, akiknél a logikai beállítottság van túlsúlyban, illetőleg miként mozdíthatók ki a holtpontról azok a játékosok, akik épp a fordított aránytalansággal küzdenek.

Ukrán kutatók eközben alkotás-lélektani ezen belül hipnotizálással járó kísérleteikbe vontak be sakkozókat — köztük a korábbi világbajnok Mihail Talt —, illetve igyekeztek kideríteni a sakk hasznosítási lehetőségeit a gyógyításban és a szociális rehabilitálásban.

  • A Föld népe nagyon szerencsés, hogy egy ennyire békés és együttműködő faj volt az elsőnek megismert idegen faj.
  • Plusz látomás mit jelent
  • Állomások és mérföldkövek | Pedagógiai Folyóiratok
  • Here hím méh Méhanya lányai körében.
  • Közép-Európa pedagógiai hivatásáról Stuttgart,

Noha a jeles orgánumban felvetett kérdések, az ott megfogalmazott feltevések és következtetések első látásra túlzottan gyakorlatiasan, napjaink pragmatikus szempontjai alapján veszik szemügyre a sakkjátékban sejlő kognitív próbapályát, az eszmefuttatás az utóbbi fél évszázad több olyan tudományos felfedezését kapcsolja össze egymással, amelyek a sakk segítségével tisztázzák bizonyos átlagon felüli problémafelismerő és -megoldó mechanizmusok titkát.

Miután José Raoul Capablanca es amerikai szimultánjain elképesztő könnyedséggel bánt el legtöbb ellenfelével, e szellemi látószervek és az agyukkal való kapcsolat szemlélőit, valamint a róluk szóló beszámolók íróit és olvasóit mind erősebben kezdte foglalkoztatni a kérdés: hogyan lehet képes valaki ilyen rendkívüli teljesítményekre.

Nevezetesen arra, hogy a bábuk és a lépéslehetőségek áttekinthetetlennek tetsző rengetegében, amelyet fejben tartani is képtelenségnek látszik, olyan biztonsággal igazodik el, hogy másodpercek vagy éppen azok tört része alatt rendre sikeres döntéseket hoz. Milyen jó lenne látószervek és az agyukkal való kapcsolat kanyarodik vissza e rendkívüli teljesítményhez a nyarán a Scientific American című folyóiratban megjelent cikkében Philip E.

Ross—, ha e kivételesen hatékony munkamódszert más szakmák képviselői is megtanulhatnák! A sakk azért is alkalmas e felettébb időszerű kérdéskör vizsgálatára mármint a magas rendű szakértelmet a gyorsasággal és a hatékonysággal párosító gondolkodás modellezéséremert az itt születő döntések hatásfoka ugyanúgy pontosan mérhető, mint a rájuk fordított idő, továbbá egy-egy megoldás, azaz a nyomában kialakuló játékfolyamat olyan tényezőkből — emlékezet, elvonatkoztatás, analógiás készség, számító és kombináló képesség, intuíció — áll, amelyek többsége külön-külön is konkrétan vizsgálható.

Fontos szempont még, hogy a sakkjátszmák természetes körülmények között jönnek létre, ezért utólagos értékelésük, azaz elemzésük eredményei irányadóbbak, mint a mesterséges feltételek között végrehajtott, például laboratóriumi kísérletekből levont következtetések. A két tizenhat fős jelképes hadsereg csatározásának elmélyült vizsgálatából ugyanis hasonló módon elképesztően sokrétű — különben csak a kutatások tömegéből kihámozható — tapasztalatok nyerhetők az emberi gondolkodásról, mint ahogyan a Drosophila melanogaster nevű gyümölcslégy egymaga teszi lehetővé a genetikusok számára, hogy a legkülönbözőbb rovarfajok anatómiai jellegzetességeit és viselkedési sajátosságait tanulmányozzák rajta.

Vajon ha ilyen kedvező a helyzet, milyen akadálya lehet az imént vázolt becsvágyó cél megvalósulásának, azaz a sakkanalógiás problémamegközelítés széles körű elterjesztésének, különösen azok után, hogy e törekvés rangos előzményeivel találkozunk a legújabb kori tudománytörténetben? Hiszen az akkoriban éppen a Harvard Egyetemen dolgozó, később több más tekintélyes univerzitáson professzorkodó George A. Miller pszichológus híres dolgozatában látószervek és az agyukkal való kapcsolat ban felvázolta a különböző feladatok megoldásakor figyelembe veendő információk ésszerű szűkítésének lehetőségét, azaz a chunkelméletet.

Ezt a teóriát tette konkrétabbá és mélyítette el sakkvonatkozású megfigyelésekkel a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetemen végzett kutatások eredményeit közreadó tanulmányában ban. A pittsburghi kutatók az úgynevezett szakértői emlékezőtehetség határait fürkészve adtak feladatokat különböző erejű sakkjátékosoknak; ott folytatták, ahol de Groot abbahagyta, vagyis arra kértek őket, hogy emlékezetből állítsanak fel olyan pozíciókat, amelyeket előzőleg mutattak meg nekik, és amelyek között több volt az ötletszerűen a táblára helyezett figura, mint a mesterjátszmákból származó állás.

Az elsőnek említett helyzetek felidézése sokkal kevésbé tükrözte a kísérleti személyek sakkozói játékerejét, mint a második típusú állások rekonstruálása.

gyengénlátó kezelés könnyű futás a látás érdekében

Vagyis kiderült, hogy a sakkozói memória annál is sajátságosabb jelenség, mint amilyennek addig látszott, és nem csupán a játékkal függ össze, hanem a jellegzetes sakkállásokkal is. E kísérletek mellesleg megerősítettékEdward Thorndike egy évszázaddal korábbi felismerését, amely szerint egyes képességek nem látószervek és az agyukkal való kapcsolat mutatkoznak meg más területen is. Thorndike vette észre például, hogy ha valaki kiválóan halad a latin nyelv tanulásában, az még nem jelenti, hogy az angolban is olyan sikeres lesz, látószervek és az agyukkal való kapcsolat hogy a geometriai bizonyításokban való jeleskedés nem szavatolja, hogy a hétköznapi helyzetekben is briliáns logikával igazodjék el az ember.

Simon ezután kidolgozta azt az értelmes mintákon — figuraalakzatokon — alapuló modellt, amelynek segítségével megmagyarázható, hogy a sakkmester miként kezeli a felhalmozott információk hatalmas tömegét, holott ez látszólag túlmegy a munkamemória határain.

Jelesül azokon a kereteken, amelyeketMiller fogalmazott meg.

A látószerv változása

Az elmesport művelőinek ez a képessége mellesleg meglehetősen ritka, ha nem egyedülálló, és a sakkozói minősítés arányában növekszik. Míg egy kezdő sakkozó számára egy húszbábos állás több mint húszszigetnyi információt jelent — ennyi szereplővel a figurák nagyon sokféle érintkezése képzelhető el —, egy nagymesternek elég csupán öt vagy hat szigetre osztania a táblán látható pozíciót, mivel ismereteiben kutatva a bábualakzatok egy-egy jellegzetessége — például a szárnyra fejlesztett futár vagy a gyalogok sajátos elhelyezkedése — révén nyomban meg tudja ragadni az állás lényeges vonásait.

Ezek a minták, azaz sablonok azt jelentik, hogy minél képzettebb a sakkozó, annál inkább alkalmazhatja a feltérképezett helyzetek tanulságait az újonnan előfordulókra, és csak ilyen előzetes felmérés után lát hozzá a szituáció egyedi vizsgálatához, például a lehetséges folytatások lépésről lépésre való mérlegeléséhez.

Mérő László ezzel kapcsolatban arra emlékeztet, hogy az ban közgazdasági Nobel-díjra is méltónak talált Simon és tudóstársa az élő sakkozó magatartását, azaz gondolkodásmódját a komputer kínálta gyorsasággal kívánta összekötni. A nagymesterek által ismert sémák mennyiségére kapott becslés ugyanis nagyjából megegyezik a legkiválóbb irodalmárok által használt szavak és fordulatok számával, ezt is jó néhány tízezerre becsülik.

Ugyanebbe a nagyságrendbe esik a kínai írás látószervek és az agyukkal való kapcsolat jelkészletének a mennyisége is: körülbelül 80 jel. Márpedig a szerző szakirodalmi tájékozódása alapján ez a jártasság a nagymestereknél 50 és közé tehető. Anders Ericsson és N.

What makes you special? - Mariana Atencio - TEDxUniversityofNevada

Charness a Floridai Egyetemen az es évek közepén amellett érveltek, hogy valami olyasminek is lennie kell abban a memóriában, amely a kiemelkedő színvonalú nagymester döntéseit megkönnyíti, mert a szigetek, azaz a chunkok nem mindenre adnak választ. Például arra sem, hogy miként működik a sakkozói döntéshozás folyamata, ha bizonyos körülmények elvonják, megosztják a játékos figyelmét.

Netalán az egyfajta vázlatfüzet gyanánt szolgáló hosszú távú memória kapcsolódik be ilyenkor? Ezt a hipotézist támasztotta alá a Colorado Egyetemen ben Walter Látószervek és az agyukkal való kapcsolat. Kutatásai során azt tapasztalta, hogy igen jól olvasó emberek olvasási látószervek és az agyukkal való kapcsolat alig lassult le, amikor félbeszakították őket, majd folytathatták az olvasást.

A németországi Konstanz egyetemén ben végzett vizsgálat viszont megerősítette, hogy a magas szintű sakkozó sokkal jobban hasznosítja hosszú távú emlékezetét, mint a kezdő játékosok. Fontos árnyalattal egészítette ki Simon szigetelméletét a svájci látószervek és az agyukkal való kapcsolat Gobet. A londoni Brunel Egyetem lélektan professzora — civilben sakkmester — felfedezte, hogy az angolul chunknak hívott sablonokon egy csomó olyan — természetesen csak képletes — rés található, amelyekbe a sakkozó beillesztheti az őt éppen foglalkoztató jelenség jellemző elemét, például egy gyalogot vagy egy futót.

Ilyen módon a szakember egy szabályszerűségbe komponálva vizsgálhat valamely egyedi vonást. Mintha egy verssor egyik szavát egy másik, de ritmikailag azonos szóval cseréljük ki. Gobet ben alakemlékezési képességükre kíváncsian végzett kísérletet az amatőrtől a nagymesterig terjedő tudású angol sakkozókkal, és nem talált összefüggést játékerejük és térlátási képességük között.

Magas szintű rövidlátás most néhány pillantást az elitszakember-képzés kérdésének másik oldalára, a motivációra is! Ilyen tünemény volt a felvilágosodás és a francia forradalom korának legjobb mestere, a francia François-André Danican Philidor és az amerikai polgárháború időszakának küszöbén remeklő amerikai Paul Charles Morphy, de hasonló váratlansággal tört felszínre az tól ig élő kubai Capablanca, majd a már említett, lengyel születésű, de a világ egyik legjobb sakkozójává amerikai állampolgárként emelkedő Samuel Reshevsky játéktalentuma is.

E későbbi világnagyságok már kisiskoláskorukban, sőt még korábban magabiztosan gyűrtek le gyakorlott felnőtt ellenfeleket a szellemi párbajban; az asztalt még fel sem érő szimultán virtuóz Reshevsky kilenc-tíz évesen egyidejűleg húsz rutinos bábutologatóval szemben bizonyította fölényét.

A sakk képességfejlesztő hatásainak kutatása külföldön és Magyarországon

Ha a sakktörténet csillagai a természet ama ritka tüneményei közé tartoznak, akiknek titkát máig sem tudta maradéktalanul megfejteni a tudomány, a A lányok szinte végig magántanulóként végezték iskolai tanulmányaikat, és apjuk jelölte ki leendő pályájukat. Egészen pontosan Látószervek és az agyukkal való kapcsolat még több lehetőség között választhatott óvodáskorában, de a véletlenül felfedezett sakkfigurák látványa csakhamar elcsábította őt a reményteljesen művelt matematikától.

A középső és a legkisebb lány viszont már meghatározott szakmai környezetbe született, abban fejlődött, s szocializációja természetes velejárójának tartotta, hogy a sakk a legfontosabb számára. A Polgár lányok — Mádl Ildikó közreműködésével a látás 1 két sakkolimpia női mezőnyéből tértek haza aranyéremmel, Polgár Zsuzsa pedig ban női világbajnoki címet szerzett.

Mind a legidősebb, mind a legfiatalabb testvér — azaz Zsuzsa és Judit is — a férfi nemzetközi nagymesteri címet is megkapta a női után, s Judit többször bekerült az erősebb nem sakkozóinak tíz legjobbja közé, mígnem ban a FIDE Nemzetközi Sakkszövetség nyolc résztvevős férfi világbajnokságára is meghívta. A középső nővér, Polgár Zsófia kiemelkedő olimpiai eredményein kívül azzal írta be nevét a sporttörténetbe, hogy ben nem egészen tizenöt évesen több erős férfi nagymestert megelőzve s egy részüket le is győzve majdnem százszázalékos eredménnyel nyert meg egy sakktornát Rómában.

Polgár apuka legkevesebb napi hat óra munkára késztette gyermekeit, és sikereivel bizonyítani vélte, hogy a nagymester akaratlagosan kiképezhető, és hogy nőkből is lehetnek férfiakkal egyenrangú — sőt mint Judit példája mutatja, köztük is kiemelkedő — nagymesterek. Mindezek alapján Ross úgy találja, látószervek és az agyukkal való kapcsolat a motiváció, azaz a késztetés fontosabb az ifjú emberek szakmai kiemelkedésében, mint a született adottságok.

Nem véletlen — fejtegeti tovább —, hogy a zenében, a sakkban és a sportban, vagyis minden olyan területen, ahol inkább versengve, mint iskolai körülmények között mérhető le a tudás, a hivatásosokra jellemző hozzáértés már egészen zsenge életkorban megmutatkozik, attól függően, hogy a szülők mennyi áldozatot hoznak gyermekük ilyen irányú fejlődéséért, és hogy milyen nagy a család. Nem szokványos összefüggésre hívja fel a figyelmet az amerikai közíró is, amikor kijelenti, hogy a siker egyik forrása maga a siker, s korántsem csak a sakkban.

szemüveg szempontjából

Emberismereten alapuló nevelés és oktatás

Minden kiugró teljesítmény fokozza a gyermek késztetését, azaz munkakedvét. Különböző országok fiatal hivatásos labdarúgóinak es vizsgálatából kiderült például, hogy az ilyen gyerekek közül sokkal többen születtek az év egy bizonyos időszakában, mint az a lakosság ilyenfajta demográfiai jellemzőjéből következik. Emiatt a hasonló évjáratúak többségénél később iratkozhattak be a futballszakosztályba, nagyobb testméreteik és fizikai erejük folytán azonban előnyben voltak csapattársaikkal szemben.